Egy nagyobb lábosba belehelyezzük el a csirkemelleket, felöntjük vízzel és két leveskockával elkezdjük főzni, közepes lángon, a hagymával és a fokhagymával.
Amint puha a csirke, kivesszük a léből, elt ..
A csirkemelleket felöntjük vízzel és két leveskockával elkezdjük főzni, közepes lángon, a hagymával és a fokhagymával.
Amint puha a csirke, kivesszük a léből és eltávolítjuk a bőrét, valamint a cso ..
Vékony csíkokra szeleteljük a tortillákat. Serpenyőben felforrósítunk 2 ek. olajat, aranybarnára sütjük benne a tortillákat, és félretesszük. A hagymát és a babot villával vagy turmixban pürésítjük. ..
A banánokról leszedjük a héját, és néhány percen keresztül vízben megfőzzük. Lecsöpögtetjük és átturmixoljuk szegfűszeggel, oreganóval, liszttel és tojással. Kis gombócokat készítünk vizes kézze ..
A chayotét sós vízben, lassú tűzön puhára főzzük. Lecsöpögtetjük, de a főzőlevet félretesszük. A zöldségeket turmixgépben péppé őröljük, szükség szerint közben kevés főzőlét adva hozzá, ma ..
A csirkehúst nagyon vékony csíkokra metéljük, és a húslevesben puhára főzzük. A chilipaprikát kimagozzuk, darabokra vágjuk, és a fokhagymával meg 3 kanál vízzel együtt mozsárban összetörjük. Beletess ..
A babot egy éjszakára hideg vízbe áztatjuk. Lefedve 2 liter vízben 2 órán át, főzzük. Megsózzuk, hozzáadjuk a kockákra vágott sertéscsülköt, és az egészet puhára főzzük. Nagy serpenyőben felolvaszt ..
Elözö nap áztassuk be a babot, másnap tegyük fel fözni vízzel, 1 hagymával, babérlevéllel és sóval. Fözzük kb. 2 órán keresztül, lassú tüzön, amig meg nem puhul.
A tortilla csíkokat olajon pirítsu ..
A babot megmossuk, és 2 liter vízben csaknem puhára főzzük. A zsiradékon üvegesre pároljuk a hagymát és a fokhagymát, majd hozzáadjuk a chilit is. Beletesszük a paradicsomot. Néhány percig főzzük, majd a ..