60 dkg bárányhús
3 tojás
4 dkg liszt
2 érett paradicsom
2 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 mokkáskanál sáfrány
1 mokkáskanál őrölt szerecsendió
1 mokkáskanál őrölt paprika
1 marék tisztított mandula
1 nagy csokor petrezselyemzöld
1 evőkanál citromlé
bő olaj a sütéshez
só és bors
A ledarált húst elkeverjük egy tojással, a szerecsendióval, a paprika felével és az apróra vágott fokhagymával. Megsózzuk, borsozzuk.
Diónyi gombócokat formálunk a masszából és félretesszük.
A vöröshagymát apróra vágjuk, a meghámozott paradicsomot áttörjük.
A sáfrányt pár kanál vízben feloldjuk.
A vöröshagymát megpirítjuk, hozzáadjuk a paradicsomot, a sáfrányt, a maradék őrölt paprikát, a citromlevet, megsózzuk, borsozzuk és felforraljuk. 10 perc múlva beletesszük a húsgombócokat ebbe a szószba és fedő alatt 20 percig főzzük. Ezután kivesszük a húst, lecsepegtetjük róla a mártást és alaposan leszárítjuk.
A két felvert tojásba beletesszük az apróra vágott petrezselyemzöldet, a darált mandulát, egy kis sót, és megforgatjuk benne a húsgombócokat, majd lisztbe mártjuk és bő forró olajban kisütjük.
Lecsurgatjuk, tálaló tálra tesszük, ráöntjük a mártást és felszolgáljuk.