Marhahúsos carpaccio édesköménnyel

Marhahúsos carpaccio édesköménnyel

  • Származás: olasz
  • Recept Kód: recept 13930
  • Kategória: főétel

40 dkg marhafelsál
5 dkg parmezán sajt
2 zöldpaprika
2 fej édeskömény

A salátához

15 dkg fejes saláta
2 evőkanál fenyőmag

A szószhoz

2 citrom
6 evőkanál olaj
őrölt bors

A húst hűtőzacskóba helyezzük, és 1 órára a fagyasztóba rakjuk, így olyan keménységű lesz, hogy szépen szeletelhetjük. A sajtból forgácsokat vágunk, és a hűtőbe tesszük.
A salátát megmossuk, leveleire szedjük, és salátástálba tesszük. A szószhoz 1 citrom levét kinyomjuk, és 4 evőkanál olajjal összekeverjük, sóval, borssal ízesítjük. Ezt is a hűtőbe rakjuk. 4 tányért 10 percre a fagyasztóba állítunk.
A paprikákat megmossuk, és vékonyan felkarikázzuk. Az édeskömény gyökerét és külső kemény részét levágjuk, és egészen vékonyan felszeleteljük. Ecset segítségével a szeletek mindkét oldalát a szósszal megkenjük.
A húst kivesszük a fagyasztóból, és nagyon vékony szeleteket vágunk belőle. Vágódeszkára tesszük, és 2 réteg folpackot teszünk rá, majd sodrófával addig nyújtjuk, míg levél vékonyságú darabokat kapunk. A köménnyel váltakozva a lehűtött tányérokra tesszük, a sajtforgácsokkal megszórjuk, és a maradék olajjal meglocsoljuk. Borssal meghintjük. A salátát, a maradék citrom levét és a fenyőmagot összekeverjük, sóval, borssal ízesítjük. A maradék salátát külön kínáljuk.

Variáció

Tipikusabb olasz fogást kapunk, ha az édesköményt vékonyan szeletelt sampinyon gombával helyettesítjük.

Gyönyörű szeleteket kapunk, ha nem késsel, hanem elektromos kenyérszeletelővel vágjuk fel a húst.